AZ OLIMPIÁK LEGKÜLÖNÖSEBB MAGYAR TÖRTÉNETEI
Több mint félezer érem, bravúros rekordok, felejthetetlen pillanatok – az elmúlt évtizedekben a magyar olimpikonok sportnagyhatalommá tették hazánkat az ötkarikás játékokon elért eredményeikkel. Másodpercek, méterek, pontok és gólok azonban nem tudják teljesen visszaadni az olimpiák sokszínűségét – ehhez ismerni kell az események hátterét, összefüggéseit, részleteit és a versenyzők történeteit is.
Hisz’ ki hinné, hogy egy atlétánk két ország között tréningezett, mígnem a határőrök fegyvert fogtak rá, egy rosszul rögzített időeredmény az öttusázónk elsőségébe került, sportlövőnk a súlyos balesete után a másik kezét edzve jutott el az aranyéremig, tornászunk az utolsó gyakorlatát követően kidobálta a felszerelését az ablakon, és egy fölényes győzelem sem jelentett örömet az úszónknak a célba éréskor?
A több száz különleges sztori feltárja az olimpiák eddig kevésbé ismert magyar vonatkozású momentumait, bepillantást engedve a versenyek mögé.
ÍZELÍTŐ A KÖNYVBŐL:
– Miért játszott a zenekar Himnusz helyett magyar csárdást az olimpiai bajnoknak?
– Kozák Danutát a bélfertőzés sem tudta megállítani
– Durrant a zacskó a terrortámadás után a magyarok szálláshelyén
– Ha nincs Phelps, Cseh László háromszoros olimpiai bajnok Pekingben
– Apa a lányának: „Ez borzasztó volt kívülről, nagyon lassúak voltatok”
– A magyar versenyző gyorsabban úszott, mint a cápa
– Kizárták a birkózót, mert „meghízni bátorodott”
– Egerszegi Krisztina: 14 éves, 165 cm, 45 kg – Kristin Otto: 22 éves, 185 cm, 70 kg
– A masszőrön múlt a vízilabdázók sikere?
– Hitlert is felmérgesítette a magyar bajnok
– Az Aranycsapat játékosa az ÁVH-s főnök piros sportkocsiját kapta ajándékul az első helyért
– Ildike, a jósnő előre látta…
– Kucseráék gondolatban már elköltötték a jutalmat, aztán nem nyertek
– Vodka, mint doppingszer?
– Aki nyert, az vámmentesen hozhatott, amit akart – mindenki tudta, de senki nem mondta
– Tizenhat milliméteren múlt az arany
– Kokó nem pislogott, a pontozók azt is hihették, nem tudta ellenfele egyáltalán megütni
– A legszomorúbb olimpiai bajnok, akit a rekordja sem boldogított
– Knézy Jenő legvidámabb „közvetítése”
– A buszon tudta meg, hogy egy óra múlva az olimpiai részvételért is versenyez
– Két pofon: na most beszélj! Kiakadtak a rádiós fenegyerekre
– Amikor Vitray közvetített, Kammerer nyert, amikor nem ő közvetített, nem nyert
Szerző: Dénes Tamás
Megjelenés: 2024. június 27.
Terjedelme: 304 oldal + 16 oldalas melléklet színes és fekete-fehér fotókkal
Méret: 167 x 238 mm
Eredeti ár: 6990 Ft
ISBN: 978-615-5901-23-2
Értékelések
Még nincsenek értékelések.